Mit, miért? III. rész

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ KÉPEK MÁSOKAT FELZAKLATHATNAK, illetve TRIGGERING WARNING! Csak saját felelősségre tekintsd meg! 

 A nyáron összesen 6 kg-tól szabadultam meg. Néha-néha egy binge-purge is becsúszott, de akkoriban rászoktam a dohányzásra, ami csillapította az éhségemet. 

 Júliusban megtartottam életem első víznapját (fast => csak vizet fogyaszthatsz aznap). Összébb akartam szűkíteni a gyomromat, mert másnap csináltatni akartam apukámmal néhány jelentkezési képet, modellügynökségekhez. Mint már írtam, ez volt az első fastem, nem bírtam túl jól, amikor készültek a képek én megszédültem és elájultam. Apa nagyon megijedt, azt hazudtam neki hogy aznap nem ittam túl sok vizet, azt hittem, hogy elhitte, de természetesen nem. Még két ilyen ájulásom volt. A második alkalomkor bingeltem —> hánytam, de úgy, hogy reggel egy marék hashajtót bevettem. Meg alkoholt is ittam. (Khm, igen, nagyon okos volt tőlem.) Már feküdtem volna le, amikor elviselhetetlenül elkezdett csikarni a hasam, hatott a hashajtó, de a folyosóig jutottam csak el, mert elsötétült minden, és erőtlenül összeestem. Levertem néhány dolgot, illetve majdnem eltörtem néhány dolgot. A harmadik eset volt a legdurvább. Ez októberben történt. Egy óriási binge-purge-n voltam túl. Úgy éreztem, hogy elhagyott minden erőm, viszont kádban akartam fürdeni, meg hajat is mosni, de valószínűleg túl forró volt a víz. Amint felálltam, (jó gyorsan, congrats magamnak), csak annyira volt időm hogy magamra kapjak egy törölközőt és kilépjek a folyosóra, mert már akkor sötét volt minden. Ha anyukám nem ugrik oda hozzám, és nem kap el, akkor szétmegy a fejem a padlón. Annyival megúsztam, hogy lefejeltem a hasizomgépet. Ez volt az első halálközeli élményem.

 Október-November. Ez a két hónap maga volt a pokol. Elmondom egy napi rutinomat: NAGYON nehezen felkeltem, ittam egy kávét, iskolába voltam 8-tól 16:20ig, ( akkor értem haza), megettem a hűtőből mindent , kihánytam mindent, nagyon kimerültem emiatt, utáltam magam, sírtam, bántottam magam, lefeküdtem pihenni, 20körül elkezdtem tanulni, megpróbáltam belegyömöszölni valamit a fejembe, minimum 23:30ig fent voltam, kb 20 percig forgolódtam, mindenhogy fájt, majd elaludtam, és 5:30kor már csöngött az ébresztő. Majd történt változás: a reggeli kávémat is kihánytam, egyre fáradtabb voltam, egyre kevesebbet ittam, napi 1 liter alatt voltam. Egyébként rengeteg kis trükköm volt. Ezt nem részletezném, de mindent elkövettem, hogy azt higyjék eszem, és ne vegyék észre a bulimiámat. Majd jött egy ötlet: teszteltem magam; meddig bírom étel nélkül? 4 egész napig... Minden héten csináltam egymást követő víznapokat. Kétszer. Az utolsó két hétben már semmit nem ittam, egy pohár vizet se egy nap. Azokon a napokon bingelni se bingeltem, csak úgy voltam. Csak úgy léteztem. Viszont miután vége lett a fastnek én rögtön binge/purget csináltam, ergó kb semmit nem ettem, max ami bennem maradt véletlenül. Az utolsó egy hét volt a legkegyetlenebb: akkor volt az a 4 napig tartó fast. Szenvedtem, fáztam, de éhes már nem voltam. Úgy éreztem, már tényleg nem élek. Még októberben elkezdtem pszihológushoz járni. Nem használt az az egy hónap semmit —> beküldtek a kórházba. Ott további egy kg-t fogytam. 170 cm, 44 kg, 40es pulzus, képtelenség volt vért venni tőlem, azt mondták, ha nem vittek volna be anyáék, akkor másnap bevisz a mentő: mert kiszáradtam. Igen, nem a túl alacsony súlyom miatt kerültem be, nem a pulzusom miatt: kiszáradás miatt. Ez nem túl jellemző az anorexiásokra, rengeteget isznak, hisz a vízben nincs kcal. Nem érdekelt. Nem akartam hogy bármi is legyen bennem, üres akartam lenni. A kórházban kaptam valami gyógyszert, hasonlót a Xanaxhoz. Utólag megtudtam, mit mondtak rólam amikor bekerültem: Olyan pszihotikus állapotban voltam, hogy azt mondták az értekezleten nyugtatót kell adniuk. Dőlöngéltem, mint egy kislány, akit molesztált az apja. Minden kérdésre lassan válaszoltam, mintha nem értettem volna egy egyszerű kérdést. Olyat is mondtak, hogy felakadt a szemem. (Yes, this is creepy.) A vesémet majdnem teljesen elintéztem, nagyon durván megviselte a belsőmet az a rengeteg hiány. 

Hogy mit érez egy anorexiás, miket is él át? Miután kiderült az evészavarom, sokan mondták, hogy megértik, ők tudják ez milyen. A NAGY BÜDÖS L***SZT! Senki nem tudhatja, igazán soha nem értheti meg, hogy mi jár egy evészavaros fejében. Elmondom, velem mi volt: - nem éreztem a meleget nyáron

- száraz volt a bőröm

- télen lilás-kékesek voltak a körmeim, és a szám

- elkezdtem szőrösödni. még a hátam is. jó, igen, ez nektek biztos ,,undi’’ de szerintem durva. annyira fáztam napi 24 órába, hogy a testem így próbált meg védekezni.

- a hajam durván hullott

- lila-zöld foltos lett a térdem, ahogy összeértek alváskor

- nem tudtam rendesen tanulni

- mindenhez baromi nagy erőfeszítés kellett

- napi 24-be: Kajaaaa. Mit egyek? Ez túl sok. De annyira kívánom... Áh..., úgy se fogom bírni megállni. Majd kihányom. Szomjas vagyok. Miről beszél mindenki? Nem értem a többieket. Hagyjatok már békén!!!! Eddig nem érdekeltelek titeket, mostmár nem mindegy hogy nézek ki? Eddig nem voltam jó 60kg-an, most nem vagyok jó 45kg-an? Annyira fázom. Kérlek ne sírj miattam, anya. Úgy nézek ki, mint egy fiú, miért ilyen szőrös a kezem? Annyira dagadt vagyok. Miért van ilyen sok háj a hasamon? Miért nem érem át a karomat? A combomat is egy kézzel kéne átérnem... Te jó ég, ha mégegyszer el meri mondani valaki, hogy mostmar ne fogyjál tovább, megpofozom! Undorító vagyok. De..., nem nézek ki úgy, mint egy anorexiás. Már csak pár kiló anya, ne aggódj! Mondtam már, hogy mennyire fázom? Szerintem depressziós vagyok. Úgy érzem, mintha nem élnék. Soha nem lehetsz elég vékony, ugye tudod? Ana büszke lesz rád, ha nem eszel! Az evés nem túl Chanel... Twiggy... she is my idol. Nincs szükséged arra, hogy egy falatnál többet egyél, hisz nem fog megváltozni az íze. Unatkozom. Csak az evésen tudok gondolkozni. Nincs erőm sportolni. Az normális, hogy 16szor megyek el pisilni? Fáj a gyomrom az ürességtől. Imádom ezt az érzést. Ki tervezte ezeket a székeket ilyen keményre? 

- nem tudtam leülni sehova, szúró, égető fájdalom nélkül

- nem tudtak vért venni

- 40 volt a pulzusom...

- szörnyen aludtam 

- eltűnt libidó

- elmúlt menstruáció

- figyelemzavar

- a létező összes emberrel összehasonlítottam magam. ő vajon miért ilyen vékony?

- imádtam kínozni magam. imádtam másoknak kaját csinálni, hisz nem ehettem bele a máséba. 

- 170 cm voltam, de a 34-es nadrág is lógott rajtam, mint egy háló.

Végül, egy hosszú, mindent felforgató beszélgetés után a pszihiátria főorvosasszonyával, visszakattant az agyam. 1 hónapig voltam a klinikán, és elértem a célsúlyomat. Büszke vagyok magamra, hogy visszakapartam magam a halál torkából! (Megpróbáltam a lehető legrészletesebben leírni mindent, de pár dolog így is kimaradt. Rettentő hosszú lett volna különben.) És köszönöm azoknak, akik bíztak bennem. Sajnálom neked, meg mindenkinek, hogy aggódtatok, sajnálom, hogy sírtatok. Köszönöm, hogy bejöttetek, tartottátok bennem a lelket. 

 Köszönöm, hogy elolvastad a történetemet. Lehet hogy még találkozunk! :)